Esti Alfréd

Könyvem tizenhetedik fejezete, ahol egy korábbi szereplő, a mindenkivel kötekedő Alfréd összefut Esti Kornéllal, viszont ez már neki is soknak bizonyul!

Tizenhetedik levél

Vagy ha úgy tetszik:

Tizenhetedik fejezet,

Melyben Alfréd találkozik önmaga képmásával, ostora visszafelé csattan el, és nem tud mit kezdeni a helyzettel. – csak ennyit tennék most hozzá. Jó szórakozást!

Esti Alfréd

Alfréd ma is, mint általában, a népligeti megállóban állt, és várta, hogy a busz elvigye Dalmához. Valamilyen okból kifolyólag, ez a járat most nagyon nem akart jönni, egyre több ember tolongott hiába. Alfréd körülnézett, kit is szólíthatna meg, hátha valaki érdemleges információval tud szolgálni a késést illetően. Először egy magas, svájcisapkás, gitáros fiút szúrt ki, de úgy döntött, az Ignáccal való kaland után inkább nem kezd ki sapkásokkal, legyen az bármilyen fejfedő. Aztán meglátott egy kislányt, de őt is inkább békén hagyta, azért az ő lelkivilágába még nem illik beletaposni – Dalma igazán megpuhította. Végül egy igencsak fura fickóra esett a tekintete, aki cigarettát szívott, s nyitott gallérú sárga inget viselt. Ő is fura fazon, de legalább nem kalapos. – gondolta, s megszólította.

– Elnézést, nem tudod véletlenül, hogy miért késik a busz? – kérdezte.

– Busz? – húzta fel szemöldökét az alak. – Ez nem villamosmegálló? – Alfréd erre, mint aki már előre élvezte a beszélgetés számára elképzelt kimenetét, lazán hozzávágta:

– Ember, ez egy buszmegálló!

– Igen, ez egy buszmegálló. Mondta valaki, hogy nem? – s az alak erre megbökött valakit maga mellett. – Uram, ezzel a bőrdzsekis fazonnal vigyázzon, rettentően evidens dolgokat állít random embereknek!

– Hé! – kiáltott rá Alfréd, nagyon dühbe gurult. – EZ... AZ... ÉN... poénom!

– Nem úgy látszik. – felelte az alak félvállról, és nagyot szívott cigarettájába. – Csak nem kicsúszott a kezedből az irányítás?

– Ki vagy te egyáltalán? – förmedt rá.

– Esti Kornél. – állította az.

– Pesti Balfék? Azt eddig is tudtam. Mondj valami újat! Én, kérlek szépen, Alfréd. – mondta neki.

– Nyugi már, kedves Majré. Nincs itt semmi baj. Mindjárt jön a villamos, nem késel el.

– Látod, hogy te mondtad! – ugrott neki Alfréd. – Villamos!!! Villamos! – mondta kétszer is.

– Hányszor  mondjam el,  hogy  ez egy buszmegálló? – kérdezte Esti Kornél.

– Nagyon meg fogod bánni! – Alfréd arca már teljesen vörös volt.

– Márpedig mit, Majré? – kérdezte Esti Kornél.

– Nem mondtam semmit. – nevetett fel erőlködve, erejét vesztve Alfréd.

Kifogott rajta Esti Kornél. Találkozott önmagával, de mivel ő kezdeményezett naivan, és nem volt felkészülve a helyzetre, egyszerűen elbukott. Lesütötte a szemét, majd a következőket mondta:

– Jól van, te győztél. De lenne egy kérdésem. Mi lenne, ha szövetkeznénk? Együtt nagyon, nagyon különleges dolgokat tudnánk véghezvinni! Akár csak ma, akár csak itt, a buszmegállóban.

– Üsse kő, kérsz egy szivart?

– Kérek!

– Na, mutass valamit!

Alfréd minden erejét összeszedte, és megfelelő célpont után kezdett nézelődni. Amikor meglátta a leendő áldozatokat, lassan közelíteni kezdett feléjük. Volt aki újságot olvasott, más a telefonját nyomkodta, vagy egyszerűen csak nézett ki a fejéből – egyikük sem tanúsított különösebb figyelmet a külvilág iránt. Alfréd már egészen közel volt, amikor hangosan felkiáltott:

– Laci, Laci, tényleg te vagy az? – erre az egyik újságot olvasó férfi felkapta a fejét. Alfréd gyorsan kapcsolt, egyenesen a szemébe nézett, és megindult felé. A férfi nagyon zavarban volt, de Alfréd egyértelműen az ő irányába közelített.

– Lacikám, hát te vagy az? Istenem, de rég láttalak!

– Öö, igen, én vagyok. Szia! – köszönt a férfi zavart mosollyal, és kezet rázott Alfréddal.

– Hol is találkoztunk utoljára? – folytatta Alfréd. – Jaj, tudom, tavaly júliusban, tudod, azon a... azon a hogyishívjákon.

– Balatonboglár, a horgásztalálkozó? – lelkesült a férfi.

– Igen, persze! – nevetett Alfréd. – Akkora pontyot fogtam, hogy máig emlegetem apámnak, de ő csak azért sem hiszi el!

– Pedig milyen jó fogás volt a nyáron! – lendült bele Laci. – Én is kifogtam életem talán legnagyobb halát! Remélem, az idei nyár is legalább ilyen jól sikerül majd!

– Hát még én! – helyeselt Alfréd. – Ne haragudj, de most már mennem kell, késésben vagyok!

– Rendben, szia! Nagyon örültem a találkozásnak! – mosolygott rá. – Ugye idén is jössz?

– Persze, ott találkozunk! – nevetett Alfréd, kezet fogott a férfival, majd visszament Esti Kornélhoz.

– Na, milyen volt? – kérdezte.

– Zseniális! – nevetett Esti. – Jól szórakoztam. De most figyelj! – azzal odament könyvében merengő áldozatához.

– Jó napot uram, meg tudná mondani, mennyi az idő? – A férfi felkapta a fejét a könyvből.

– Az idő? – kérdezte.

– Tizenkettő óra, negyvenkét perc, épp az imént néztem. – mosolygott rá ártatlanul Esti, majd várt. A férfi leblokkolva nézett rá, nem tudott mit mondani.

– Öö, köszönöm szépen. – hebegte.

– Nincs mit. – vágta rá Esti. – De ne haragudjon, a buszom hamarosan indul, van még kérdése?

– Nem, nincs. – mondta.

– Akkor a viszontlátásra! – mondta Esti – Ne feledje, tizenkettő-negyvenkettő! – majd diadalittasan visszament Alfrédhoz.

– Látod, nekem nem csak azt a bagatell dolgot hitte el, hogy ismer, hanem azt, hogy ő kérdezett tőlem. Hihetetlen, mire rá nem lehet venni a bambuló embereket! Mintha kiszakadnának a valóságból! – nevetett. – Elég csak körbenézni a villamoson. – kacsintott Alfrédra. – Igencsak megrázó lehet egy villamosút. – mondta. Alfréd ekkor elhűlt, és bocsánatkérőn, megalázkodva szólt Estihez:

– Úristen… te, bocsásson meg, maga… Ön valóban Esti Kornél?!

– Személyesen. – nyújtotta kezét.

– Bocsásson meg, Ön a példaképem, soha, soha az életben nem akartam volna megbántani, egy rossz szó… – esdekelt Alfréd, de Kornél közbeszólt.

– Ne, ne, hagyd abba! Életem során egyedül te kezeltél úgy, ahogy elvártam volna azt az emberektől! Amióta híres lettem, mindenki csak körbeugrál, auto­gramot kér, és elfelejti, hogy ki is vagyok valójában. Én Esti Kornél vagyok, az istenit!

Azzal hátba veregette Alfrédot, és elballagott.

***

A novella megtalálható Álmok Útvesztőjén című kötetemben. A könyv megvásárolható 2100 Ft-ért dedikálva tőlem (krajnyakdavid@gmail.com), a Famulus Könyvesboltban, vagy az interneten az Underground Kiadónál, illetve a bookline-on.