Hemingway ötlete után: "For sale: baby shoes, never worn.", avagy hat szóban mindent el lehet mondani.
Saját hatszavasok:
Ha újra láthatnálak, többé sohasem engednélek.
A beteljesült álom sajnos elveszti varázsát.
A háború előtti csend a legrosszabb!
Emlékezz! De ne fulladj a múltba!
Ha hat szóban el tudnám mondani...
Krajnyák Dávid írói blogja! Novellák, versek, rövid gondolatok!
2013. szeptember 10., kedd
2013. szeptember 9., hétfő
Amikor semmi ötletem nem támadt - Posztmodern paródia Esterházy mintára
Péterházy Eszter – Leszokóban
(Ady, aki valójában nem is az az Ady[1], igaz, nem lehet tudni, mert talán
mégis, de azért ez mégsem annyira nyilvánvaló, mint amennyire látszik, épp
ezért cseles, mert nem tudhatjuk valódi identitását, hogy ő-e az az Ady, mert
tényleg sohasem tudhatjuk, esetleg csak annyit, hogy Drahosch mondja hülye vagy[2],
mindegy, ab ovo kell kezdenünk, szóval Ady, nyakkendők
lila dalai között[3] sétált az utcán,
de kedvét szegte, amint oldalra pillantva vöröslő
fájdalom csorgott a házfalakról[4],
s e kétszínű világban járkálva, ahová belépve már felhagyhatunk minden
reménnyel,[5]
a járókelőket szemlélve azon gondolkodott, hogy
színház ebben a világban minden, ő is, felesége is, minden nő és férfi[6],
mert az nem lehet, ugyan, hogyan is lehetne az, hogy szabadság, egyenlőség, testvériség[7],
amikor ebben a világban senkié nem lehet igaz boldogság, sem talpnyalóké, sem azé, aki fut a[8] világ elől, és elrejtőzik, mivel bújhat az üldözött, hazájában sem
leli meg otthonát[9],
ez mind, mind lecsorgott a falról,
vörösen, avagy a lila dalokkal, de azt is tudni kell, Ady azért teheti meg
mindezt, nem, nem különösebb okból kifolyólag, sem azért, mert dolga volt egy lánnyal[10],
sem azért, mert futott, hanem
egyszerűen azért, mert ma nem ment
iskolába, természetesen, magától értetődő[11] módon, hisz miért is kéne neki iskolába
mennie, ha egyszer már ünnepelt költő, igaz, az élet a költők iskolája, na
mindegy, pont.)
[1]
Esterházy Péter – Függő
[2]
Esterházy Péter – Függő
[3]
Tóth Árpád – Körúti hajnal
[4]
Radnóti Miklós – Nem tudhatom…
[5]
Dante Alighieri – Isteni színjáték
[6]
William Shakespeare – Ahogy tetszik
[7]
A 1789-ban kezdődött francia forradalom jelszavai
[8]
Biblia – Pál apostol levelei, Ottlik Géza – Iskola a határon
[9]
Kölcsey Ferenc – Himnusz
[10]
Good Will Hunting – Amerikai film
[11]
Kertész Imre – Sorstalanság
***
A novella megtalálható Álmok Útvesztőjén című kötetemben. A könyv megvásárolható 2100 Ft-ért dedikálva tőlem (krajnyakdavid@gmail.com), a Famulus Könyvesboltban, vagy az interneten az Underground Kiadónál, illetve a bookline-on.
***
A novella megtalálható Álmok Útvesztőjén című kötetemben. A könyv megvásárolható 2100 Ft-ért dedikálva tőlem (krajnyakdavid@gmail.com), a Famulus Könyvesboltban, vagy az interneten az Underground Kiadónál, illetve a bookline-on.
Esti Alfréd
Könyvem tizenhetedik fejezete, ahol egy korábbi szereplő, a mindenkivel kötekedő Alfréd összefut Esti Kornéllal, viszont ez már neki is soknak bizonyul!
Tizenhetedik levél
Vagy ha úgy tetszik:
Tizenhetedik fejezet,
Melyben Alfréd találkozik önmaga képmásával, ostora
visszafelé csattan el, és nem tud mit kezdeni a helyzettel. – csak ennyit tennék most hozzá. Jó szórakozást!
Esti Alfréd
Alfréd
ma is, mint általában, a népligeti megállóban állt, és várta, hogy a busz
elvigye Dalmához. Valamilyen okból kifolyólag, ez a járat most nagyon nem akart
jönni, egyre több ember tolongott hiába. Alfréd körülnézett, kit is szólíthatna
meg, hátha valaki érdemleges információval tud szolgálni a késést illetően. Először
egy magas, svájcisapkás, gitáros fiút szúrt ki, de úgy döntött, az Ignáccal
való kaland után inkább nem kezd ki sapkásokkal, legyen az bármilyen fejfedő. Aztán
meglátott egy kislányt, de őt is inkább békén hagyta, azért az ő lelkivilágába
még nem illik beletaposni – Dalma igazán megpuhította. Végül egy igencsak fura
fickóra esett a tekintete, aki cigarettát szívott, s nyitott gallérú sárga
inget viselt. Ő is fura fazon, de
legalább nem kalapos. – gondolta, s megszólította.
–
Elnézést, nem tudod véletlenül, hogy miért késik a busz? – kérdezte.
–
Busz? – húzta fel szemöldökét az alak. – Ez nem villamosmegálló? – Alfréd erre,
mint aki már előre élvezte a beszélgetés számára elképzelt kimenetét, lazán
hozzávágta:
–
Ember, ez egy buszmegálló!
– Igen,
ez egy buszmegálló. Mondta valaki, hogy nem? – s az alak erre megbökött valakit
maga mellett. – Uram, ezzel a bőrdzsekis fazonnal vigyázzon, rettentően evidens
dolgokat állít random embereknek!
– Hé!
– kiáltott rá Alfréd, nagyon dühbe gurult. – EZ... AZ... ÉN... poénom!
– Nem
úgy látszik. – felelte az alak félvállról, és nagyot szívott cigarettájába. –
Csak nem kicsúszott a kezedből az irányítás?
– Ki
vagy te egyáltalán? – förmedt rá.
–
Esti Kornél. – állította az.
– Pesti
Balfék? Azt eddig is tudtam. Mondj valami újat! Én, kérlek szépen, Alfréd. –
mondta neki.
–
Nyugi már, kedves Majré. Nincs itt semmi baj. Mindjárt jön a villamos, nem
késel el.
–
Látod, hogy te mondtad! – ugrott neki Alfréd. – Villamos!!! Villamos! – mondta
kétszer is.
– Hányszor mondjam el, hogy ez
egy buszmegálló? – kérdezte Esti Kornél.
–
Nagyon meg fogod bánni! – Alfréd arca már teljesen vörös volt.
–
Márpedig mit, Majré? – kérdezte Esti Kornél.
– Nem
mondtam semmit. – nevetett fel erőlködve, erejét vesztve Alfréd.
Kifogott
rajta Esti Kornél. Találkozott önmagával, de mivel ő kezdeményezett naivan, és
nem volt felkészülve a helyzetre, egyszerűen elbukott. Lesütötte a szemét, majd
a következőket mondta:
– Jól
van, te győztél. De lenne egy kérdésem. Mi lenne, ha szövetkeznénk? Együtt
nagyon, nagyon különleges dolgokat tudnánk véghezvinni! Akár csak ma, akár csak
itt, a buszmegállóban.
–
Üsse kő, kérsz egy szivart?
–
Kérek!
– Na,
mutass valamit!
Alfréd
minden erejét összeszedte, és megfelelő célpont után kezdett nézelődni. Amikor
meglátta a leendő áldozatokat, lassan közelíteni kezdett feléjük. Volt aki
újságot olvasott, más a telefonját nyomkodta, vagy egyszerűen csak nézett ki a
fejéből – egyikük sem tanúsított különösebb figyelmet a külvilág iránt. Alfréd
már egészen közel volt, amikor hangosan felkiáltott:
–
Laci, Laci, tényleg te vagy az? – erre az egyik újságot olvasó férfi felkapta a
fejét. Alfréd gyorsan kapcsolt, egyenesen a szemébe nézett, és megindult felé.
A férfi nagyon zavarban volt, de Alfréd egyértelműen az ő irányába közelített.
–
Lacikám, hát te vagy az? Istenem, de rég láttalak!
– Öö,
igen, én vagyok. Szia! – köszönt a férfi zavart mosollyal, és kezet rázott
Alfréddal.
– Hol
is találkoztunk utoljára? – folytatta Alfréd. – Jaj, tudom, tavaly júliusban,
tudod, azon a... azon a hogyishívjákon.
–
Balatonboglár, a horgásztalálkozó? – lelkesült a férfi.
–
Igen, persze! – nevetett Alfréd. – Akkora pontyot fogtam, hogy máig emlegetem
apámnak, de ő csak azért sem hiszi el!
–
Pedig milyen jó fogás volt a nyáron! – lendült bele Laci. – Én is kifogtam életem
talán legnagyobb halát! Remélem, az idei nyár is legalább ilyen jól sikerül
majd!
– Hát
még én! – helyeselt Alfréd. – Ne haragudj, de most már mennem kell, késésben
vagyok!
–
Rendben, szia! Nagyon örültem a találkozásnak! – mosolygott rá. – Ugye idén is
jössz?
–
Persze, ott találkozunk! – nevetett Alfréd, kezet fogott a férfival, majd
visszament Esti Kornélhoz.
– Na,
milyen volt? – kérdezte.
–
Zseniális! – nevetett Esti. – Jól szórakoztam. De most figyelj! – azzal odament
könyvében merengő áldozatához.
– Jó
napot uram, meg tudná mondani, mennyi az idő? – A férfi felkapta a fejét a
könyvből.
– Az
idő? – kérdezte.
–
Tizenkettő óra, negyvenkét perc, épp az imént néztem. – mosolygott rá ártatlanul
Esti, majd várt. A férfi leblokkolva nézett rá, nem tudott mit mondani.
– Öö,
köszönöm szépen. – hebegte.
–
Nincs mit. – vágta rá Esti. – De ne haragudjon, a buszom hamarosan indul, van
még kérdése?
–
Nem, nincs. – mondta.
–
Akkor a viszontlátásra! – mondta Esti – Ne feledje, tizenkettő-negyvenkettő! –
majd diadalittasan visszament Alfrédhoz.
–
Látod, nekem nem csak azt a bagatell dolgot hitte el, hogy ismer, hanem azt,
hogy ő kérdezett tőlem. Hihetetlen, mire rá nem lehet venni a bambuló
embereket! Mintha kiszakadnának a valóságból! – nevetett. – Elég csak
körbenézni a villamoson. – kacsintott Alfrédra. – Igencsak megrázó lehet egy
villamosút. – mondta. Alfréd ekkor elhűlt, és bocsánatkérőn, megalázkodva szólt
Estihez:
–
Úristen… te, bocsásson meg, maga… Ön valóban Esti Kornél?!
–
Személyesen. – nyújtotta kezét.
–
Bocsásson meg, Ön a példaképem, soha, soha az életben nem akartam volna
megbántani, egy rossz szó… – esdekelt Alfréd, de Kornél közbeszólt.
– Ne,
ne, hagyd abba! Életem során egyedül te kezeltél úgy, ahogy elvártam volna azt
az emberektől! Amióta híres lettem, mindenki csak körbeugrál, autogramot kér,
és elfelejti, hogy ki is vagyok valójában. Én Esti Kornél vagyok, az istenit!
Azzal
hátba veregette Alfrédot, és elballagott.
***
A novella megtalálható Álmok Útvesztőjén című kötetemben. A könyv megvásárolható 2100 Ft-ért dedikálva tőlem (krajnyakdavid@gmail.com), a Famulus Könyvesboltban, vagy az interneten az Underground Kiadónál, illetve a bookline-on.
***
A novella megtalálható Álmok Útvesztőjén című kötetemben. A könyv megvásárolható 2100 Ft-ért dedikálva tőlem (krajnyakdavid@gmail.com), a Famulus Könyvesboltban, vagy az interneten az Underground Kiadónál, illetve a bookline-on.
2013. szeptember 8., vasárnap
A könyvem eddigi médiamegjelenései
Nehéz elindulni kezdő íróként, de én azért megpróbáltam! :) Összegyűjtöttem pár novellát, és verset, kitaláltam egy központi motívumot, és elvittem egy kis kiadóhoz. Röviden ennyi. Elkelt közel 50 példányban, olyan emberek is kíváncsiak voltak rá, akikre nem is gondoltam volna. Elindulni tökéletes. Számos pozitív visszajelzést kaptam, van olyan példány, ami állítólag kézről kézre jár, van, aki az Ignácot viszi be magyarórára kedvenc szövegeként. Kívánhatnék én ennél többet? :) Hálásan köszönöm mindenkinek, aki támogatott!
MTV interjú: Klikk ide (klikk a hirdetés átugrása gombra)
Kerületi TV interjú: Klikk ide
A kamerát még szokni kell, de az interjúk egész jól sikerültek! :D
Underground Kiadó: Klikk ide
Bookline: Klikk ide
Famulus: Klikk ide
Moly:Klikk ide
MTV interjú: Klikk ide (klikk a hirdetés átugrása gombra)
Kerületi TV interjú: Klikk ide
A kamerát még szokni kell, de az interjúk egész jól sikerültek! :D
Underground Kiadó: Klikk ide
Bookline: Klikk ide
Famulus: Klikk ide
Moly:Klikk ide
Levelek
Őszes hajú, meghajlott hátú ember sétált az ösvényen. Ritkuló tincseibe bele-belekapott a szél, üres tekintete a színpompás leveleket pásztázta. Sokat élt már, a levelek viszont nem változnak. Örökké tükrözik az élet körforgását, amint elválnak a számukra életet adó fától és szabadságukban ezer színben pompáznak, majd tiszavirágzásuk után fájdalmas agóniájukban eggyé válnak a földdel. Végtelen szabadság, de örök magány. S a szenvedés, a hosszú folyamat, míg a mély elnyeli őket, egy élethosszúságú gondolkodást ró ki rájuk. Minden egyes száraz levélen halványan látszik még egy remegő kézzel vésett írás: szeretlek, kérlek, ne hagyj el. A férfi felvett egy levelet, ahogyan minden nap, hazavitte, s könnyeket ejtve a többi közé helyezte.
Ő nem felejtette el azt, aki elhagyta őt. Nem tudta, merre jár, mit csinál, de remélte, hogy boldog. Egyik nap már nem volt ereje felkelni, megrokkant a teste. Váratlanul szél kelt a házban, s egy alak formálódott az évtizedek óta gyűjtött levelekből. Ismerős fény csillogott arcában, emléke örökké fiatalon élt a férfiban.
– Én mindvégig szerettelek. – mondta Neki a férfi.
– Tudom. – válaszolta könnybe lábadt szemmel a női alak.
– És még mindig szeretlek. – mondta elcsukló, erőtlen hangon.
– Most már örökre együtt leszünk. – mosolygott, s levelek ezrei robbantak tova, amint a férfi szemében kialudt a fény.
***
A novella megtalálható Álmok Útvesztőjén című kötetemben. A könyv megvásárolható 2100 Ft-ért dedikálva tőlem (krajnyakdavid@gmail.com), a Famulus Könyvesboltban, vagy az interneten az Underground Kiadónál, illetve a bookline-on.
– Én mindvégig szerettelek. – mondta Neki a férfi.
– Tudom. – válaszolta könnybe lábadt szemmel a női alak.
– És még mindig szeretlek. – mondta elcsukló, erőtlen hangon.
– Most már örökre együtt leszünk. – mosolygott, s levelek ezrei robbantak tova, amint a férfi szemében kialudt a fény.
***
A novella megtalálható Álmok Útvesztőjén című kötetemben. A könyv megvásárolható 2100 Ft-ért dedikálva tőlem (krajnyakdavid@gmail.com), a Famulus Könyvesboltban, vagy az interneten az Underground Kiadónál, illetve a bookline-on.
Ignác
Selyem Ignác a tökéletes
ellentéte a huszonegyedik századi átlagember külcsínének,
viselkedésének és életfelfogásának. Mintha az 1920-as évekből
szakították volna ki, la
mémoire d’un siècle
passé hordja haját,
mialatt chaplin-i lüktetés fedezhető fel járása ritmikájában,
s közlekedése módjában is a régi filmek idéződnek meg.
Különc stílusa ellenére sok
barátja van, les amis
proches, a nők is
kedvelik időutazó jellegét, mes
chéries, társaságban
sosem volt hiánya, ő egy igazi l’homme
mondain, aki
felszínes franciatudását igyekszik leplezni a különböző
kifejezésekkel. Természetesen megválogatja barátait, többnyire
színészek, kortárs költők (a kifejezés beszélő alliteráció
véletlen jellegénél fogva is), akikkel bisztrókban, kávéházakban
találkozik, a jelen szellemi fellegváraiban a múlt elveszett
dicsőségének fényében. Egyszerűen nevezhetjük sznobnak is.
Mindezen túl azonban, van egy életre szóló hobbija, az ő
büszkesége, az ún. collection
des timbres, ami a
becses bélyegei gyűjteményének sznobizált megnevezése.
Selyem Ignác így sétált hát
a körúton, 2012-ben. Úriember volt, megnézték az emberek, s nem
is felejtették el. Sokan, és sokat beszéltek róla, híresebb
lett, mint némelyik színész barátja, ő volt a Fantom. Szóval
így, híresen sétálva a körúton, megpillantott egy plakátot,
amitől igencsak megdobbant a szíve:
Tisztelt budapesti
bélyeggyűjtők! –
szólt a hirdetés.
Minden fanatikust örömmel
értesítünk, hogy a mai napon, itt helyben kerül sor az első
nemzetközi bélyeggyűjtő találkozóra. A belépés ingyenes,
minden érdeklődőt szeretettel várunk!
– Istenem, egész életemben
erre vártam. – mondta hangtalanul maga elé.
– Nincs már ilyen idióta
manapság! – mondta ezzel párhuzamosan Martino, az „est”
szervezője – Tökéletes inkognitó, senki nem téved ide, a
hatóságok bekajálták. Az első maffiatalálkozó, amit nem fújnak
majd le, amibe nem piszkít bele a rendőrség… Egy zseni vagy,
Rodolfo fiam!
Ignác nem ment el a szokásos
délutáni kávéra meghallgatni kedves kortárs költői kezdetleges
költeményeit, hanem egyenesen hazarohant, s átlapozta bélyegeit,
felelevenítette minden emlékét, érdekes kutatását, nehogy
leszerepeljen a nemzetközi társaság előtt.
Néhány óra készülődés
után mind szellemileg, mind külcsínileg teljesen felkészülve
lépett be a művelődési házba, és magabiztosan bólintott az
ajtóban ácsorgó, közel kétszáz kilót nyomó fiatalemberre,
akinek így eszébe sem jutott megállítani őt. A terembe lépvén
körülnézett, ahol négy-ötfős társaságokban ácsorgó
csoportokat látott, melyek tagjai kedélyesen beszélgettek, néha
sugdolóztak (bizonyára bélyegtárolási technikákról), illetve
albumokat mutogattak egymásnak.
Ignác kissé bátortalanul
állt, hisz teljesen idegen volt a társaságban, de egyszerre csak
megszólította őt egy férfi egy hatalmas sebhellyel az arcán.
– Jó napot, honnan érkezett?
– Innen-onnan, ahol épp
szükség van rám. – mosolygott Ignác.
– Értem. – Felelte a férfi
gyanakodva, de biztonságos távolságtartásból. – Sebhelyesarcú
vagyok. – tette hozzá.
Ignác megijedt, hát
elfelejtették tájékoztatni. Jeligés a rendezvény. Így már
minden világos. Neki is gyorsan ki kell találnia valamit. Aztán
mégsem tudott.
– Én csupán Ignác vagyok.
Olyan sokféleképpen jellemezhetőek a módszereim, hogy inkább meg
sem próbáltak nekem nevet adni. – válaszolta, kissé nagyképűen,
de nem akart kudarcot vallani így név nélkül.
– Maga mit csinál velük? –
kérdezte témát váltva Sebhelyesarcú.
– Méretre vágom,
rendszerezem őket, év szerint. – csillant fel Ignác szeme.
– Érdekes. És nem érez
semmit? – kérdezte hidegen Sebhelyesarcú.
– Ezek csak tárgyak, csupán
az emlékezés miatt csinálom, ki tudja, mióta gyűjtöm őket.
Legnagyobb bánatom, hogy az elsők elvesztek, rosszul csomagoltam
őket. Maga is tudja, ha nincs konzerváció, hamar tönkremennek…
– Természetesen. Mióta
csinálja?
– Gyerekkorom óta. –
felelte Ignác lelkesedéssel.
– Úgy látom nagyon ért
hozzá, – válaszolt csodálattal Sebhelyesarcú – sosem
találkoztam még ilyen fanatikussal. Lehet, hogy megbíznám néhány
munkával, ha érdekli.
– Csak hobbiból csinálom, –
visszakozott Ignác – de van néhány barátom, akik üzletelnek
is, ők valamiért most nincsenek itt.
– Azt mondja, többen vannak?
– döbbent le Sebhelyesarcú.
– Természetesen. Tudja,
havonta összegyűlünk, és megmutatjuk az elmúlt harminc nap
termését. Én kispályás vagyok hozzájuk képest.
A Sebhelyesarcú megköszönte a
beszélgetést, kezet fogott vele, majd továbbállt, s odament
Philippe-hez.
– Szerintem a déli maffiához
tartozik, – kezdte mesélni – biztos, hogy nem közülünk való.
– Vigyázzatok vele, –
válaszolt Philippe – de ne essen baja, nehogy hozzá nyúljatok.
Nem akarok Pittoékkal balhézni. Itt nem zavar sok vizet, kémkedjen
csak az ebadta, nem fog semmit megtudni.
Végül is, Ignác jól érezte
magát. Nem tudta, hol vannak a barátai, de felhívni nem tudta
őket, mert valamiért nem volt térerő a házban. Aztán el is
felejtette őket, beilleszkedett a társaságba, beszélt franciákkal
is, akiknek tudta fitogtatni hiányos tudását, igaz, erre ő nem
jött rá, mert üdvözölték próbálkozásait. Egy idő után már
ő volt egy négy-öt fős társaság közepe.
– Egyszer apám megkérdezte,
miért csinálom. – kezdte történetét. – Azt mondtam neki,
amíg téged nem érint, miért aggódsz, C’est
mon affair. –
hatalmas nevetés tört ki erre a társaságban.
– És hol tartja a hatalmas
gyűjteményétét? – kérdezte tőle valaki.
– Az éjjeliszekrényemben,
vagy az ágy alatt, ahol épp elfér egy új darab. – ecsetelte
Ignác.
– Úgy látom Nevenincs úr
igencsak megkedveltette magát. – mondta Philippe a
Sebhelyesarcúnak, távolról szemlélődve. – Ideje
meglátogatnom. – Szépen, lassan odacsoszogott Ignáchoz.
– Tiszteletem, kedves Uram! –
üdvözölte. – Mi szél hozta erre?
– Mint mindenki mást. –
emelte kalapját.
– Hallottam egyik s másik
történetét, és meg kell mondjam, maga igazán belevaló fickó,
mondja, nem fél a lebukástól?
– Tudja, én ezt nem tekintem
illegális dolognak. Igaz, elég gyakran kacérkodom a törvénnyel,
hogy megszerezzek néhány egyedi darabot, de vannak nálam
elvetemültebb bűnözők is – nevetett – és szerintem, minél
nagyobb tételben csinálja valaki, mindenki szeme láttára, annál
inkább tudja a hatóságokat is az orránál fogva vezetni.
– Hehe, maga nagyon okos
ember, tudja, ez ennek az egész „bélyegtalálkozónak” is a
célja. Mondja, nem lenne kedve Pittoék helyett nekem dolgozni?
– Pitto? – értetlenkedett
Ignác, majd elgondolkodott. – Ja, hogy Pitto. – folytatta. –
Kezd megromlani a kapcsolatunk, már nem is nagyon tekintek rá, mint
főnökömre, inkább szabadúszó vagyok, mint korábban említettem.
– És mondja kedves uram, nem
lenne mégiscsak kedve az én alkalmazásomban dolgozni? –
erősködött Philippe, és a zsebére mutatott. – Busásan
megfizetnék egy ilyen kalibert.
– Tudja mit? – mondta Ignác
– Megfogott. Adna nekem néhány percet? Mutatnom kell magának
valamit, csak meg kell keresnem otthon. Itt lakom pár percre.
Garantáltan le lesz nyűgözve.
– Csak nyugodtan, de
vigyázzon! – bólintott Philippe.
– Én mindig vigyázok, teljes
a diszkréció. – mosolygott Ignác.
Ignác felvette kabátját,
kalapját igazgatta á
la mode, vagyis a 20.
század divatja szerint, majd kilépett az ajtón, még
szívélyesebben biccentve a kövér portásnak, mint érkezésekor.
Elkezdte szedni lépteit a háza felé, egyre szélesebben
mosolyogva, de lakása előtt végül betért még egy másik
épületbe, s a következő mondattal intézte el történetét:
– Biztos úr, van egy olyan
gyanúm, hogy a szomszédban közel sem bélyegtalálkozó folyik,
nem ártana a körmükre nézni!
Majd sarkon fordult, és elment
a Műcsarnokba megnézni Bukta Imre kiállítását.
***
A novella megtalálható Álmok Útvesztőjén című kötetemben. A könyv megvásárolható 2100 Ft-ért dedikálva tőlem (krajnyakdavid@gmail.com), a Famulus Könyvesboltban, vagy az interneten az Underground Kiadónál, illetve a bookline-on.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)